Megint egy nap késéssel posztolok a tegnapi “bulika” miatt. Képcím: színjózanság. :D

19. Tégy úgy mintha egy állásinterjún lennél, írd le hogy viselkednél, és egy párbeszédet. Milyen ruhában jelennél meg?

Szerintem az udvariasság alapfelszereltség, fõleg ilyen helyzetben. Magabiztosan kihúznám magam és mosolyognék. :D Bár azért egy pici para biztosan lenne bennem. Az öltözékem pedig biztos elegáns lenne. Mondjuk szoknya, ing, blézer és magassarkú, de nagy valószínûséggel az elõtte megállapodott telefonos egyeztetés alapján tenném függõvé. És akkor a párbeszéd:

- Jó napot kívánok, a 13:30-as interjúra jöttem.
- Ó igen, jó napot kívánok. Fáradjon csak beljebb, a nevem XY. Foglaljon helyet. (Kézfogás)
- Köszönöm, az enyém Horváth Anett.
- Örvendek. Nos akkor azt hiszem bele is kezdhetünk. Tudja, nem szeretem az idõhúzást.
- Persze, csak nyugodtan kezdjük is.
- Elõször is szeretném elkérni az önéletrajzát (Átadom) és amíg átnézem, talán beszélhetne kicsit magáról. Tudja csak az általános jellemzõket, fontosabb dolgokat.
- Rendben. Szóval Pécelen élek a nagyszüleimmel, nemrég múltam 20 éves és idén végeztem a második OKJ-s szakmámmal.
- Igen, látom mindezt az önéletrajzban is megfogalmazta. Nyelvvizsga, érettségi, 2 szakma. 20 évesen azért ez elég szép teljesítmény.
- Hát köszönöm, igyekszem.
- Ha jól értem elég fontos magának ezeken kívül a tánc. Meséljen errõl egy kicsit.
- Három éves koron óta táncolok több stílusban, versenyszerûen. Nagyon szeretem, mára ez a szenvedélyemmé vált és idén szeretném elkezdeni harmadik szakmámként a tánc tanár képzést.
Ezután még beszélgetnénk egy darabig, aztán elköszönnénk udvariasan és másnap hívnának, hogy felvettek. :D that’s all

4 notes
  1. rainbowcyclist said: Így legyen ;)!
  2. rainbowcyclist reblogged this from horvathanett
  3. horvathanett posted this